Bemutatkozás

A korábbi cégvezetési, gazdasági és ERP rendszer bevezetéssel-üzemeltetéssel kapcsolatos ismereteimet felhasználva 2010-ben összefogtam néhány nagy tapasztalattal rendelkező informatikában, könyvelésben jártas szakemberrel és megalapítottuk a Self-Supporting System KFT-t. 

Küldetésünknek tekintettük, hogy a világgazdásági recessziót követően a kedvezőtlen gazdasági környezetben még talpon maradt cégeket segítsük abban, hogy tevékenységüket költséghatékonyan, minél kisebb idő- és humánerőforrás felhasználásával végezhessék.

Ehhez a ProgEn KFT által fejlesztett sERPa Integrált Vállalatirányítási Rendszert ajánlottuk. Használtuk magunk is, így ismertük annak előnyeit. Az évek során a program fejlesztőivel szoros partneri kapcsolatot alakítottunk ki. Együttműködésünknek köszönhetően számos sikeres rendszer bevezetésén vagyunk túl.

Cégünk a ProgEn KFT viszonteladója, rendszerintegrátora.

A Self-Supporting System KFT munkatársai az egyes termelő-gyártó, vállalkozási tevékenységet folytató, vagy kereskedelmi profilú társaságok rendszereinek bevezetése után ellátják megrendelőink későbbi támogatását, supportját is.

Egyedi, cégspecifikus igények megoldására a sERPa programba szorosan integrált saját fejlesztésű szoftverek, pluginek készítését is vállaljuk, ezzel tovább fokozva az ERP rendszer keretei között végzett munka hatékonyságát.

Könyvelőirodánk munkatársai a meglévő vagy új ügyfelek igénye esetén a vállalkozások részére komplett könyvelési szolgáltatást nyújtanak.

Meggyőződésünk, hogy az üzleti tevékenységet támogató rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak világunkban. A folyamatok integrációja, az analitikus adatok és a könyvelési tételek egy rendszerben történő kezelése hozzájárul a pontos, magas színvonalú munka végzéséhez. A valós, naprakész adatok biztos alapot szolgáltatnak egy felelős cégvezető részére a döntései meghozatalához.

Az ERP rendszer használatában szerzett tapasztalataink és referenciáink kellő alapot teremtenek társaságunk létjogosultságához, egyben biztosítékot nyújtanak az ügyfelek részére, hogy a cégük tevékenységét támogató vállalatirányítási-információs rendszer kialakítása, bevezetése jó kezekbe kerül, ha minket választanak.

Bárándi László                              

ügyvezető                                 

Referencia

BRANDS.HU KFT

HDH-MÉRNÖK KFT

Icepress KFT

KISGA Ingatlanhasznosító KFT

Minerva Hungary KFT

PIKK Holding ZRT

REIG Ingatlan KFT

Saxum Holding KFT

TBK Magyarország KFT

VACI 19 KFT

Partnereink

Scroll to Top